Nyitó lap

  Fiatal koromban nekem is az öregek nyavalygásának tűnt ez a téma. Most már tapasztalatból állítom:


Gondolatainkban egészségünk értéke csak akkor kezd igazán meredeken emelkedni, ha egy részét már végleg elveszítettük!

Mindenkinek vannak rákos sejtek a szervezetében! Csak az egészségeseknek olyan alacsony számban, hogy a rutinvizsgálat nem mutatja ki! Ezek elburjánzása jelentheti életünkre a nagy veszélyt! Élelmezésünkkel és életmódunkkal provokálhatjuk ezt a folyamatot! Például itt egy cikk:

Daganatot okozhat a palackos üdítők fogyasztása?
2006. 07. 20. 11.10

Rákkeltő anyagok képződhetnek a palackos üdítőkben - állítja egy BBC-hírre hivatkozva a Levegő Munkacsoport. Az információ valós, bár az üdítők rákkeltő hatása meg sem közelíti például a városi levegőét – írja a Népszabadság.

A palackozott üdítők gyakori tartósítószere a nátrium-benzoát. Ez az anyag az egyes italokban szintén jelen lévő aszkorbinsavval benzolt képes alkotni, ami bizonyítottan rákkeltő. Amerikai vizsgálatok szerint az italokban akár nyolcszor annyi benzol is lehet, mint amennyi az ivóvízre megállapított egészségügyi határérték. Ez a koncentráció még nem okoz azonnali egészségügyi problémákat, tartós fogyasztása esetén azonban ártalmas lehet.

A benzolt elsősorban a leukémia kialakulásáért szokták felelőssé tenni, de más daganatos megbetegedések okozója is lehet. Tény ugyanakkor, hogy a zsúfolt városi utak mellett jóval nagyobb benzolterhelés is érheti a szervezetet: az ember tüdején keresztül akár annyi benzol is bejuthat, mint 50 liter üdítő elfogyasztásakor.

A hírt a BBC honlapjának egészségügyi rovata szellőztette meg, s erre hivatkozva tette közzé az abban szereplő információkat a Levegő Munkacsoport. A zöldek és a fogyasztóvédők szerint erről valamilyen formában a fogyasztókat is tájékoztatni kellene, hiszen a többség éppen azért vásárolja a magas C-vitamin- (vagyis aszkorbinsav) tartalmú italokat, mert azokat egészségesnek gondolják. A rákkeltő hatás gyanúja egyébként a közelmúltban a palackos vizekkel kapcsolatban is felmerült: a PET-palackok anyagából antimon oldódhat a vízbe, ami bizonyos koncentráció felett szintén okozhat daganatot. Ebben az esetben azonban a vizsgálatok nem mutattak ki az egészségügyi határt megközelítő értékeket.

A gyógyulást fejben kell elkezdeni!
Ha úgy gondoljuk, hogy egy halálos betegséget kaptunk meg és itt már elkezdődött életünknek utolsó felvonása: Igazunk lesz!
Ha azt gondoljuk, ez is csak egy betegség, mint születésünk óta sok más és ebből is meggyógyulunk, mint azokból: Igazunk lesz!

Először be kell látnunk, hogy eddigi életmódunk ide vezetett egészségileg, ahol vagyunk!
Egészségtelen élet módunk, káros és szenvedélyes szokásaink, táplálkozásunk, körülményeink, volt és jelenlegi állapotunk ezeknek a következménye is lehet!

Nem figyeltünk oda rá, vagy nem tanultunk eleget az egészséges életmódról. Illetve lehet ez ügyben tudatlanságunk, illetve hanyagságunk következménye a megbetegedés. Éppen ezért tudunk rajta komolyan és gyorsan nagyot változtatni. Ha ez sikerül, már tapasztalni fogjuk az első eredményeket.

(Vigyázzunk! Emberi gyarlóságunk következménye lehet, hogy ekkor az egészséges dolgok odafigyelésén hajlamosak vagyunk lazítani.)

"Mielőtt megszomjaznál, már előtte ásd ki a kutat" mondja a közmondás.
Úgy gondolom, ne akkor kezdjük keresni a vízcsapot, mikor már ég a ház.

A négyezer éves kínai gyógyászatból nem szégyen átvenni tudást. Európában a sötét középkor boszorkányégetései idején a sok ezer éves gyógyító tudás tűzre került, annak alkalmazóival együtt.

Az elmúlt kétszáz évet nézve Európában, én úgy látom a gyógyszer eladó polip még a gyógyítás oktatásába is beférkőzött és előtérbe erőltette a beteg test vegyi kezelését. Én úgy látom, leginkább a tünetet, nem az okot kezelik, mely bennem azt az érzést kelti: így mintha az ok meg maradása hasznot hozhat valahol. Ezt a gyanúmat támasztja alá az a tény, hogy a gyógyszergyártók nyereségérdekeltek! Tehát, ha a betegséget rövid kúra alatt felszámoló gyógyszereket készítenének, akkor kereskedelmileg elveszítenék az állandó vevőiket, és ez csökkentené a profitot!

Nagyon erősen hiszem azt, hogy a legtöbb betegség egyik legfőbb kiinduló oka lehet a test elsavasodása, a helytelen táplálkozás!
Ezért lehet a legfontosabb feladatunk testünk lúgosítása, mert az egészségtelen életmód és odafigyelés hiánya testünk pH értékét csökkenthette.
Hogy mennyire fontos a szervezet sav-bázis egyensúlyának helyreállítása, azt az is mutatja, hány féle megbetegedésben játszik szerepet a test elsavasodása.

Kockázatok:

Ma már a zöld árút termelő földek is ki vannak sajnos zsarolva, a túl intenzív mezőgazdaság miatt. A zöldféléknek nincs harmad annyi vitamin tartalmuk, mint száz éve. A fajták kitenyésztésekor a legfőbb szempont ma az eltarthatóság kereskedelmi nézete, nem a vitamin tartalom.
Sokan nem tartják be a vetés forgót sem! Ez miatt jobban támadnak a rovarok, ezért még jobban permeteznek a gazdák.
Megengedték a légpuska tartást. Ez miatt kipusztult a verebek nagy része.
A légfegyver tulajdonosok viszont nem eszik meg trófeájuk helyett a rengeteg kártékony rovart. Ezért még többet kell permetezni minden ehető zöldfélét.. -((

Sérült ma már az Ózon réteg! A naptevékenységre is érdemes figyelni. Ez miatt is tarol a bőrrák! Az ózonréteg átengedi a rákkeltő UV sugarakat. A rengeteg hűtőből, légkondicionálóból, sprayból elengedett Freon gáz miatt is!

Nem napozom!  Erős a nap tevékenység, hogy még 18 órakor is káros, rákkeltő a napsugárzás!

Csernobil és a Japán 2011 es atomerőmű balest sugárzó hatása még nem múlt el! A 2011 es Japán 9 es földrengés atom katasztrófája szele beterítette az egész földet!
Attól, hogy agyonhallgatják ezt a tényt, a rádióaktív anyagok felezési ideje még mindig száz év felett van! Kérdezzen meg egy állatorvost mennyi rákos kutya van! Mindig kint tartózkodnak! Az enyémnek is több daganata volt mire feladta! Lehet elhessegetni gondolatot, nem figyelni, homokba dugni fejünket, a rák majd kipiszkál sajnos sokakat onnan.

Sajnos Húszezer voltos távvezetéket vezettek el 1999-ben házunk előtt. Alvóhelyemtől 10 méterre (légvonalban 20). Ez nem kevés kockázatot jelent  nekünk is. A szomszéd néni már 90 éves elmúlt! Fiatal kora óta itt élt. Az utóbbi 6 évben kétszer műtötték rákkal, de még mindig él. Szerencsére gyermeke elköltöztette magához. Most is dolgozgat otthon. Néha beszél velünk telefonon. Besegít a főzésbe, háztartási munkába otthon. Két rákos műtét után 90 évesen!!! Tavaly 92 évesen meglátogatott bennünket! Ilyen életerőt kívánok mindenkinek!

Természetesen lehetne a nagyfeszültséget a földben is vezetni, csak úgy költségesebb. Úgy tűnik, mintha a multik hátsó fertályát imádó döntéshozók országában élnénk. Nem akarják kötelezni őket a földben vezetésre.
Úgy látszik, mintha szerintük inkább az én egészségem, mint egy multi pénztárcája károsodjon.
(Vagy van az a pénz amiért megvehetők a döntéshozók nálunk?)

Léteznek lakásunkban Hartmann zónák és sugárzó vízerek. Ezek vonalában, kereszteződésében tartósan feküdve komoly esélyünk van arra, hogy a rák megjelenjen szervezetünkben.
Ezek létezése szerintem ma már nem kérdés! Inkább az nyitott még, hogy ki tudja ma ezeket tényleg jól, hitelesen bemérni.

Amikor elkezdünk veszíteni egészségünkből, jobban vigyázunk már a maradékra:

Három különféle természetgyógyász kezelését veszem igénybe rendszeresen. Akikben én is hiszek. Ezek kezelését hasznosnak gondolom. (Ha csak a placebo hatás van, az is sokat érhet!)
Az a véleményem: nem szabad elzárkózni a természetgyógyászattól. Ezen a területen vannak már nagyon komoly és bíztató eredmények is!

Nagyon megéri türelmesen felkutatni a tényleg eredményes természetgyógyászokat!

Sajnos a hatékony természetgyógyász felkutatásának, megtalálásának során be kell kalkulálni és tényként tudomásul venni, hogy néhány felesleges és esetleg szélhámos kezelés is majd útba esik. De nagyon megéri a kutatást. Esetleg az életünk múlhat rajta. Én úgy látom az arányt, hogy tíz természetgyógyászból kilenc hatástalan. A hatásos természetgyógyász felkutatása viszont nagyon megéri. Sok kitartást, türelmet kívánok hozzá. Érdemes!

Ha én a gyógyszer eladó lobby érdekelt döntéshozója lennék, úgy intézném, hogy a kóklereknek is legyen természetgyógyász engedélye, így a csalódott emberek visszatértére biztosabban számíthatnák a termékeim eladásához.
Lehet, hogy talán ezt már más is kitalálta?

- Hány hasznosnak tartott gyógyszert ismer, aminek nincs beleírva dobozába esetleges kockázatos mellékhatásai? Kérdeztem ezt egy gyógyszertári eladótól. - egyet sem! Hangzott a válasz.

Mekkora az aránya a gyógyszereken belül azoknak, amit csak egy rövid ideig kell szedni, azalatt meggyógyul a beteg és utána nem kell többet szedni?
Nekem úgy tűnik, mintha azok a gyógyszerek uralnák a piacot, amit mindig kell szedni. Én úgy látom mintha csak a tünetet, nem a betegséget akarnák kezelni. Úgy tűnik nekem, mintha csak az lenne az érdeke valakiknek, hogy csak a tüneteket tompítsák.
Úgy tűnik, hogy a véglegesen meggyógyult páciens valószínűleg nem lehet jó üzlet egyeseknek! Nem lehet jó állandó vevője az ilyen ember a pharma maffiának, azt vélem.

Halvány vigasz, hogy ilyen helyen dolgozik egy régebbi Ozmózis készülék vásárlóm is. Jött csere betétekért. Akkor újságolta, hogy bent a gyárban is van ivóvíztisztítójuk és most a lúgosított ivóvíz munkahelyi fogyasztását is elkezdték szorgalmazni a vezetők. (Talán érdekük a dolgozók jó egészsége! )

Vajon abban érdekelt az orvosi és gyógyszer lobby, hogy véglegesen elmúljon valakinek a betegsége, vagy abban hogy visszajáró rendszeres fizető beteges látogatójuk, vásárlójuk legyen valaki?

Azt hallottam: Kínában régen állandóan fizetendő havidíja volt a gazdag emberek háziorvosának! Akik fizetését joga volt szüneteltetni a betegnek, amíg meg nem gyógyították!
Elgondolkoztató! Nagyot fordulna a gyógyászat eredményessége, ha itt is így lenne!

 

Történetek:
Baráti és ismeretségi körömben megdöbbentően sok daganatos beteg van, volt! Sokukat sajnos már elvesztettem! Bíztató azonban, hogy ismerek sikeres túlélőket is! Végig figyelve ismerőseim sikeres és sikertelen próbálkozásait, szenvedéseit, leírom saját megfigyeléseimet ez ügyben! Ez miatt, ha egy ember tovább él pár hónappal, évvel, vagy kilábal belőle, már megérte írogatni.

Ha az olvasottakban valami a hihetetlen kategóriába tartozónak tűnik Önnek, akkor arra kérem: ha nem talál kézzel fogható tudományos bizonyítékot az ellenkezőjére, ne utasítsa el, hanem járjon jól utána, de legalább hagyja nyitva a témát, hátha később ebből haszna lesz!

Hogy a szkeptikusokat elgondolkoztassam, kezdem egy nálam is hihetetlensége miatt még feldolgozásra váró, ma még zajló példákkal:

Van baráti körömben van egy házaspár (69 -ik évesek) akikkel sokat együtt vagyunk. 30 éves ismeretség. A hölgy nővére rákban meghalt. A külföldön élő bátya rákban meghalt.
Az első rákos daganat miatti mell műtéte 10 évnél régebben volt. Öt éve egyik veséjét is eltávolították rák miatt. Érdekesség ebben történetben, hogy két gyermeket szült és 60 évig mégsem vették észre, hogy patkóveséje van. Születetten egy oldalon volt a két veséje.
Közben porc kopás miatti fájdalmai miatt, egyik lába combnyak csont cserére szorult. Rák miatti kockázat okából, (nem akartak feleslegesen dolgozni) nem műtötték ezzel meg sokáig. Mindig jó alakja volt, nem hízott el soha. Imád a mai napig táncolni. két éve már sikeren megműtötték ezzel is. Megint táncol. -))

A férjnek Prosztata rákja volt. Az orvosok állapota miatt már nem javasolták eltávolítását. Sugárkezelést kapott.
Ez kb.7 éve volt. Egy nyugtalan, örökmozgó ember. Mindent állandóan átalakít, megszerel, megbütyköl, kialakít. Kertes házánál és vidéki telkén is. Télen egyfolytában biztosítja a telekről a tüzelőt.  Nagy fákat vág ki egyfolytában, hordja haza és aprítja össze magának. 2013 Decemberben szívbillentyű cserét végeztek nála. 3 hét intenzív.....komplikációkkal. 2014 február végén már fát gallyazott....
Hogy bírja? Ön érti ezt?

Anyám 82 éves. Mióta ismeri az időskori alulhidratáltság esetét, erőltetetten több vizet fogyaszt, mint amennyit kíván. Azóta 15 évet letagadhatna. A megfelelő hidratáltságtól kisimultak ráncai. Természetesen van Ozmózis víztisztító készüléke. -))

Apám második felesége 75 éves. 20 évig dolgozott egy helyen. Munkájuk az volt, hogy nagy méretű műanyag szabadtéri eszközöket készítettek úgy, hogy a szintetikus alapanyagot ecsettel felhordták egy sablonra, zárt helyiségben, némi elszívással.
Ma már nem tud senkit volt munkatársai közül, aki élne. Tarolt közöttük a rák. Pár éve egyszer elvitte Őt a mentő. Rosszul lett. Katasztrófális alulhidratáltság volt csak az ok.
Az idős emberek nem szomjasak. Nem is fogyasztanak folyadékot, ezért eleget. Szomjúság érző rendszerük a koruk előre haladtával  egyre gyengében jelez. Ez volt a következmény. Ma már erre is vigyáz. Így ma is él, kutya baja! (Imádja a paradicsomot, mindennap fogyasztja)

Egy barátom 2012 ben szinte sírva jött. A negyvenegy éves lányának rosszindulatú daganatot találtak mellében és a hóna alatt. (2014.09.30 án temettük Pali barátomat is is! A daganatok győztek a kemó és sugár segítséggel. Nem merte kihagyni az orvosi tanács miatt. Hiába könyörgött az egészségügyben dolgozó lánya is.)
A lány körzeti orvos mellett dolgozik. Vagy másfél év alatt többször is említette főnökének saját daganat gyanúját. Az valahogy az átsiklott  a problémán. Már (elkésve) kierőszakolta a vizsgálatokat. Másfél hónapot várt a műtétre!
Ezalatt elolvasta ezt az oldalt is és a lent leírtak mindegyikére odafigyelt és igyekezett megfelelni. (Hiszen ilyenkor még a szalmaszálba is kapaszkodnánk!)
A Tafedim teához kapta még a következő tanácsot:  Naponta fél liter forró vízben áztasson ki öt filtert, igya meg. A kiáztatott filtert bontsa ki és tartalmát egye meg. (Igen, nem tévedés). Valami gyümölcs joghurttal vagy egyébbel elkeverve, hogy ehető legyen. Műtét után napi két teát igyon.
A műtét előtt egy nappal készítettek érfestéses röntgent a daganatok pontos behatárolása miatt:
A mellében már nem találtak daganatot, így azt már nem is műtötték!

Minap (2013) beszéltem azzal az ismerősömmel, akinél elhelyezkedése miatt műthetetlen agydaganatot találtak. kb. 5 éve. Teljesen jól van. Tele van jövőt illető tervekkel. 4 éves az Ozmózis víztisztítója. Látását lekapcsolta a daganat :(  (2015)   A párja szintén amatőr szinten foglalkozik természet gyógyászattal. Ő is akár hat egyforma ismeretlen tartalmú pohár ivóvízből ki tudja választani ingájával, hogy  melyik az Ozmózis víz.
Ez is érdekes! 

Régi ismerősöm az is, aki mágnesességet keltve tart meg pl. vasalót és egyéb nehéz tárgyat mellkasán, homlokán, gravitációnak ellentmondóan. Ezt át tudja adni nekem és másoknak is. Míg fogta kezem, addig és is képes voltam minden ilyen csodát megtenni amit ő. Ő is csak nagyon régi ismerőseinek, akkor is ritkán lévő ez irányú kedvében mutatja meg mit tud. Egy fillért nem keresett vele soha.

Másik két közelálló is van, aki sikeresen bizonyította ilyen tehetségét előttem. De csak legközelebbi rokonaikat kezelik. Nem gyógyítanak senki mást és beszélni sem szeretnek erről. Teljesen mással keresik napi megélhetésüket. Látszólag érdektelennek tarják ezt a tehetségüket! Kimondottan magamra haragítanám őket, ha megnevezném kilétüket, akár szűk ismeretségi körben is. Kívülállóként nézve  a birtokukban lévő erő nagy kincs. 

Vannak különleges képességgel, vagy ilyen tehetséggel bírók, akiket régóta figyelek érdeklődéssel.
Azt tapasztaltam, vannak akik képesek a mai tudomány által megmagyarázhatatlan, de bizonyított pozitív eredményű, gyógyításra, vagy nevezzük "csodákra".

Az a benyomásom kezd kialakulni, - régóta figyelve az ilyen tehetséggel megáldott embereket-, ha valaki birtokába kerül ilyen képességnek és túlzásba viszi az anyagi bevétel szerzést ez ügyben, akkor ahogyan kapta valahonnan ezt a képességét, ugyanúgy el is veszik tőle.

Azt tudom már biztosan, hogy egészség ügyben valami más irányt is komolyabban kellene venni, nem csak a gyógyszer eladást erőltetni! Nyitottabbnak kell lennünk! Akkor is, ha mese kategóriának látszanak néha mai ismereteink szerint a máshol tapasztaltak!

A fenti rákos példák betegeit nem kezelték ismerőseim, mint ahogy senki kívül állót sem.! Nem kerültek soha kapcsolatba!

Gyógyulást keresve:

Vigyázat! Nagyon sok szélhámos tevékenykedik a megoldást keresőket kihasználva! Nagyon könnyű pénzt kidobni náluk!
Úgy látom, sok a jóhiszemű gyógyító is, aki maga is hisz képességében és mégis konkrét tudományosan igazolt eredménye nincs. Nagyon sok a csaló is, aki kihasználja az utolsó szalmaszálba kapaszkodókat.

Ismerek olyat, aki áldozata lett a szélhámosságnak, annak aki visszaél a beteg emberek utolsó szalmaszálba is kapaszkodásával.
Egy tüdőrákos jó ismerős, akinek daganata nem műthető, mert rossz helyen van, olyan kezelést próbált meg, aminek egyik kezelési szintje az volt, hogy különböző színű zoknikat kell felvenni lábaira.
Természetesen az eredmény is ilyen volt. A legnagyobb kár azonban az volt, amit elkövetett a szélhámos, hogy ettől a kezeléstől aztán az összes természetgyógyászra kiterjedő tanulságot vontak le sajnos a párjával, és többet hallani sem akartak más alternatíváról, csak a gyógyszereladókról. Talán ezért is, 2011.04.17 én elvesztettük őt.........-((( 

Az első hölgy betegségségei kezdete óta sok pozitív gondolkodásra, optimista belső hitre és öngyógyításra nevelő tanfolyamot elvégzett. A tanultakat alkalmazza és környezetének figyelmét is sűrűn felhívja  tapasztalataira, alkalmazására.
Vannak olyan személyiség típusok, akik nem szeretnek maguktól szedni semmit, (pl. vitaminokat) kivéve az orvos által felírt gyógyszert. Ő is ilyen.

2010 11.17 Kb. Egy hónapja két gyanús pöttyöt találtak a hölgy tüdején. Két hónapos gyógyszer kúrát indított a "Kékgolyó" orvosa. Ettől megint hullik a haja! A bőre úgy hámlik mindenhol még a talpán is min egy égett balesetesnek.
Amikor a betegétől megtudta, hogy amióta felfedezték a gyanús pöttyöket, napi 2000 mg C vitamint és lúgos pH ivóvizet fogyaszt, ezt azonnal megtiltotta ez az orvos!!
2011 december 20 körül részletes MR átvilágítás azt az eredményt hozta, hogy a gerince mellett és a mellében van pici gyanús valami!
Ennyit az egyébként nagyon barátságos orvosi kezelésről ez esetben.

Mélységesen felháborodtam. Nem tudok napirendre térni az ügyön. Próbálok észszerű magyarázatot találni arra, hogy egy orvos miért tilthatja meg daganatgyanús betegének a C vitamin fogyasztását?

Arra jutottam - egy percig sem tagadva ez irányú végzettségem és papírjaim hiányát -, hogy ha én gyógyszer alkalmazó (eladó) lennék és kötődnék egy gyártóhoz valamiért* , elronthatná a beszámolóm statisztikai adatait a gyógyszerről, ha valami más is beleszólna a páciens állapotának változásába. Lehetséges, hogy a gyógyszer hatékonysági beszámolója pontossága a gyártó részére beteg éltek árán is megkívánja, hogy egy C vitamin pozitív hatása ne szóljon ebbe bele?

Legfeljebb szerintem lehet talán, hogy a betegnek az életével kell fizetnie a hiteles gyógyszer hatékonysági statisztikai adatért? Ilyen gondolatokat ébreszt bennem az aggódás!
A többszörösen rákos daganattal műtött 70 éves hölgy ma is él és fut minden reggel csípő protézisével együtt. :)

Mit történt még a megelőzésért:
Amiért házukban fekvőhelyük 10 méteren belül volt egy magasfeszültségű transzformátortól: Eladták a házat. Máshol laknak már.
2003 ban párommal és Kovács Magyar András csoportjával Máriacellben voltunk. Lehetővé tette és elmondta ott, hogyan segíthetünk a régi magyar kegyhelyen, olyan rászorulóinknak, kik nem lehettek ott velünk. Én ezt a lehetőséget a házaspár segítésére használtam. Ez bonyolult, összetett tevékenységet kívánt ott és utána, ezt inkább tőle tanulja meg aki szeretné.

Nevelőanyámnál sokszor felmerült a kérdés, nyíltan is rákérdeztek többen: minek köszönhető szerinte, hogy Ő egyedül még él a rákban eltávozott munkatársai közül?
Ő egyöntetűen esküszik a paradicsomra! Nagyon szereti a paradicsomot, és minden formában, rengeteget fogyasztja. Szerinte ennek köszönheti életét.
Érdekesség az, hogy ezt a példát már régen elmondtam az előző párnak. Ennek köszönhetően minden szezonban hihetetlen mennyiségű paradicsom levet tesznek el és fogyasztják, amíg van belőle.

Sok éve figyelek daganatos betegség ügyben. Mint mindenki, és is aggódom magam és szeretteim miatt.

Mit teszek a megelőzésben és mit tennék a daganatos betegség ellen az eddig megfigyelt saját tapasztalataim szerint?:

Ha megtudnám, hogy rákbeteg vagyok, C vitamint háromezer mg felett fogyasztanák naponta! (A C vitamint nem lehet túladagolni! Most is háromezer mg aszkorbinsav C vitamint  fogyasztok naponta, elosztva)

Akár napi százezer mg -ot is fogyasztanák, ha megtudnám, hogy daganatom van!
Ez nem tanács tőlem! Ennek jól járjon utána, hogy is van ez!
Fogyasztanák búzafüvet, annak levét, búzacsírát.

Még több kecsketejet fogyasztanák! Mivel a kecsketejben több szérumfehérje van, mint a tehéntejben, ezért nagyobb mennyiségben tartalmaz ellenanyagokat, növekedési faktorokat és antivirális (vírusölő) anyagokat is. Gazdag orotsavban, aminek a rákos megbetegedések elleni védekezésben van jelentősége. Ez az egyik oka, hogy újabban a kecsketejet előszeretettel javasolják a daganatos betegeknek.

Minden vitamin szintjét, ellátottságát (felszívódását) szervezetemben fokozottan figyelném.
A legnehezebb tennivaló, de nagyon kerülni kell minden élelmiszerünkben az E adalékot!
Kerülni érdemes szerintem a cigarettát, kávét, alkoholt, energia italokat, colát, kábítószereket! Minden égetett és pörkölt anyagot! Ezek rákkeltőek lehetnek! Akkor is tartom a véleményem (járjon utána), ha ennek ellent mond a nagy kávé ivási és grillező divat.

Talán hazabeszélésre gondolnak, de szakmai okokból is mélyen beleástam magam a témába:
A szervezetbe környezetünkből, étkezéssel, légzéssel, munkánk miatt bekerülő méreg anyagok megfelelő kiöblítődésének szükségessége miatt, télen is minimum naponta 2 liter teljesen tiszta (Ozmózissal tisztított) ivóvizet érdemes szerintem elfogyasztani. Ha lehet, ezt Lúgosítóval lúgosítsuk, ionizáljuk. Hasznosítsuk a mínuszos ORP szint adta antioxidáns erőt.
Táplálékunkat figyeljük lúgosság-savasság szerint.

Lehetőleg lúgos pH -val rendelkező dolgokat fogyasszunk! Figyeljük testünk pH értékét! Azt mondják 4.5 pH alatt minden esélye megvan a rák kialakulásának!

Nagyon finom a meggylé. Szerettük is régen. De savas! Nagyon. Hihetetlen kalandunk volt vele: Kedvenc italunk volt régen, míg savassága miatt párommal a kórház ügyeletén kötöttünk ki, megállíthatatlan hányás miatt.

Összefoglalva én mit teszek és tennék a rák elkerüléséért, meggyógyításáért:

Állandóan 9.5 pH feletti Ozmózissal tisztított és lúgosított ivóvizet fogyasztok!
Nem fogyasztok alkoholt, drogot, kávét, cigarettát, Kólát, gyorsételeket.
Kerülöm az égetett, pörkölt élelmiszereket. (kávé, nyársonsültek, grillek stb.)
Kerülöm a savas élelmiszereket.
Kerülöm az E adalékos élelmiszereket.
Mindennap fogyasztok paradicsomot és gyümölcsöt.
Ha tudok vásárolni, szívesen fogyasztok kecsketejet.
Sok halat fogyasztok.
Csak saját sütésű teljes kiőrlésű és Tönköly lisztből készült kenyeret fogyasztok. (Kerülve ezzel a pékek szépítő adalékait!)
Figyelem testem és élelmiszereim pH értékét. Igyekezem testem 7 pH felett tartani
Figyelek, hogy a napi fogyasztott folyadékom legalább 2 liter igazi tiszta Lúgosított Ionizált ivóvíz legyen.
Igyekezem megtanulni, megismerni alkalmazni a nekem használó tulajdonsággal rendelkező gyógyteákat, természetből származó alapanyagokat, készítményeket.
Mindennap fogyasztunk egy csésze Tafedim teát. Csodákra képes!

Vitaminokat szedek rendszeresen, figyelve, szünetet tartva, nehogy túladagoljam.
Heti három nap szünettel, naponta egy-egy gyűszűnyi Lenmag, Máriatövis, Búzacsíra, Tökmag, Barackmag olajat iszom.

Kettőezer mg felett fogyasztok naponta C vitamint!
Nagy különbséget vettem észre az Acerola (C vitamin) javára, az Aszkorbinsavval (C vitamin) szemben. A fogmosáskori fogínyvérzés sokkal erősebben jelentkezett nélküle. A naponta 3000 mg Aszkorbinsav fogyasztása ellenére is volt fogmosáskor fogínyvérzésem. Hozzá vettem 2 x30 mg Acerola C vitamint és jelentősen csökkent ez. Napi 2 x 60 mg Acerola, és a 2 x 1000 mg Aszkorbinsav fogyasztása mellett a fogínyvérzés fogmosáskor megszűnt!

Nagyon meggondolom a gyógyszerszedést és adagját, fajtáját.
Kerülöm a napsütést. A 2013 ig zajlott fokozott napkitörések még az este 18 órás napsütést is rákkeltővé teszik!
Kerülöm(ném) a magasfeszülségű vezetékek közelségét. (Akár 60 méter is lehet a rákkeltő hatókörük)
Kerülöm a negatív gondolkodókat, panaszkodókat.
Nem beszélek betegségemről és negatív dolgokról.
Fontos nekem, és gyakorlom a pozitív gondolkodást.
Sokat mosolygom, keresem a humort és vidámságot.
Optimistán tervezem előre és végzem a jövő feladataimat.
A sikeres természetgyógyászok listáját gyűjtöm.
Kerülöm az elektroszmogot!
Méretem a Hartmann zónákat rendszeresen lakásomban. Így figyelek oda, hogy fekvőhelyem jó helyen legyen.
Elalváskor és ébredéskor meggyőző erővel mondanám magamnak és másoknak is:
Mindennap egyre egészségesebb vagyok!
Mindennap egyre jobban vagyok és kitűnő a közérzetem!

Csak Ozmózissal tisztított és lúgosított, oxigénes ivóvízzel oltom szomjúságom.

(Én is gyarló ember vagyok, és a legtöbben nem tartjuk be pontosan a fentiek minden pontját.
Adunk is esélyt a ráknak ezzel.)  -((   

Ön dönt! Az Ön élete a döntésein is múlhat!

Nem mindenki költhet annyit amire szeretne. Azonban már jelentős javulást hozhatnak a csak odafigyelést igénylő részletek is!

Erősen hiszem azt, aki a fentieket pontosan betartja, elkerüli a rákot, vagy kigyógyul belőle!

  
A videók lejátszásához megfelelő Adobe Flash Player verzió szükséges. Adobe Nézze meg a másik oldalak filmjeit is!

 

 

 

A leglényegesebb:
A pozitív gondolkodás! Az egészséges vagyok öntudat ereje nagyon erős és fontos!
Ebben még a klórmentes megfelelő mennyiségű, minőségű tiszta ivóvíz, testünk lúgosítása is nagyon számíthat.
Ezek a legfontosabb tényezők lehetnek!
Meg lehet gyógyulni a rákból is! Sokan meg is gyógyulnak!

Tudta? Rákos betegeknél napi 200 000 mg (jó a szám!) C vitamin adagolásával (intravénásan) rendkívüli sikereket értek el a daganatok visszaszorításában! 
Azt hallottuk a C vitamin 3000 mg felett nem vesekövet okoz, hanem elkezdi azt bontani!
Prof. Dr. Dávid Tamás Rákkutató Echo Tv 2010.12.15. 17 ó  Pulzus.        RáKérdés

Az én élményem:
A világ és a gyógyítás hozzá állásához képest meglepődtem a minap.
Egy vidéki kutató orvos mondta nekem. Szerinte a tüdőrák simán gyógyítható: B 17 vitamin (Barackmag kivonat), nagy dózisú C vitamin, Lúgosító étrend, Lúgos víz 9.5 pH rendszeres fogyasztásával (Lúgosító készülék).
Ezt rokoni és ismeretségi körben is megtapasztalta.
 
Ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba,
akkor az orvosok jólétébe fektetünk be.

Sárgabarack mag

Lúgos - savas ételek Pral értéke!   

ISCADOR!! Járjon utána! A fiamnak 10 éves korában  egyik tüdejének felét eltávolították daganat miatt.  Iscador kezelést kapott utána több hónapig! Már 42 éves lesz ebben az évben....
 

Dr. Joel D. Wallach előadása a daganat okokról

 Rákkeltő Hartmann zónák

 Daganatról 2

Üzenetek a vízből 

Érző vízkristályok 

Vízből rákgyógyszer!    Káros Földsugárzás

A betiltott DDT (Gesarol) utóélete. 

Ma is kerül DDT az ételünkbe?

Fluor a fogkrémben

Allergia 

Ültessen gyümölcs fát és a csicsóka értéke!
 

Nyitó lap

 

 

 

A fiatalosság megőrzésében nagy segítség lehet az Ozmózissal tisztított, lúgosított ivóvíz!

Szerezze be már most tőlünk víztisztítóját és lúgosító Angyalvíz készülékét!
Így pénzt és egészséget is megtakaríthat!

 

Nyitó lap

Ajánlott oldalaink:

 Ozmózis víztisztító készülékek

Pvcpadló és Lamináltparketta szaküzlet      

Könyvelés 

A STARTLAP gyáli lapja  

  Lakodalmas ház     

Földmunka, Pincekitermelés, Tereprendezés

Ajándékbolt

Profilvasker

Autóvillamosság szerelő

Kozmetika-masszázs-szolárium 

Pszichológus   

  Kőműves Mester

Ajtó-Ablak faház fenyőből

Roverbontó

Blogom

 Mások Blogjai

 

Jogi nyilatkozatunk:

Mi nem a gyógyszerek eladására szakosodtunk. Ezért azt a területet véletlenül érintő szakmaiságunk és véleményünk is, - főleg onnan nézve -, talán kétségbe vonható.
Oldalainkon az írások, az említett utalások, termékek és eljárások ismertetése nem valamely betegség megelőzését, diagnosztizálását, kezelését, gyógyítását tartalmazzák! Ez az orvosok feladata. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése szándékunk szerint nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van.

Termék ismertetőinkben, írásainkban, aki az orvosi vizsgálat, kezelés vagy műtéti beavatkozás szükségtelenségét vagy mellőzhetőségét értelmezi, arra utalást vél kiolvasni, vagy írásaink nála annak képzetét vagy szerinte a látszatát keltik, vagy bármely egészséggel összefüggő oldalunkkal, termékünkkel, tájékoztatónkkal kapcsolatban egészségügyi felvetése,
kétsége, kérdése támad, kérjük azonnal konzultáljon arról a témáról kezelőorvosával, szakorvosával, gyógyszerészével.

Azonban korunkból adódó bőséges egészséggel kapcsolatos egyéni megfigyeléseinket az Internet szabadságával élve, mégis szívesen tesszük közzé gondolat ébresztésre, a fenti feltételek figyelembe ajánlása mellett.

A weboldalainkon olvasható egészséggel összefüggő információk a saját és a törzsvásárlóink, barátaink egyéni megfigyelései, valamint a neten is felkutatható, olyan embereké, akik szintén sok időt szántak az emberek vízzel kapcsolatos egészséget érintő információk megismerésére. Ezek nem helyettesítik az orvosok és gyógyszerészek szakszerű véleményét.

Azért alkalmazzuk szándékosan, sűrűn, a bizonytalannak tűnő megfogalmazásainkat is, például a lehet, talán, lehetséges, úgy tűnik, tűnhet, úgy látszik, esetleg/es, -hat, elképzelhető, előfordulható, mi azt gondoljuk, stb., hogy kedves olvasóink hatóságilag is használt hiteles forrásokban is feltétlenül jól nézzenek utána az érdeklődésüket felkeltő témáknak, ténynek tűnő gondolatoknak is.

Az írásainkban és oldalainkon alapvetően leginkább kérdezni szándékozunk az érdeklődés felébresztése miatt, és esetleges kijelentéseink is csak a sok éves egyéni tapasztalatainkat mutatják abban a témában!

Az oldalaink egészségi információit a kedves érdeklődőink csak szakorvos és gyógyszerész véleményét is figyelembe véve, saját felelősséget vállalva vegyék át.

    

1992 - 2017 GYURIÁN Bt. Minden jog fenntartva!