Nyitó lap

Riogatni nem akarjuk! Inkább csak a kíváncsiságát szeretnénk felébreszteni ez ügyben is!
Ne hallgasson az ügyet elbagatelizálókra! Az információknak érdemes utána

 nézni máshol is jobban! 

2017 szeptember elején derült ki, hogy ma már

műanyagrészecskékkel szennyezett vizet iszik a világ.

Ezen kívül sok éve szerte a világon ma már 13 milliónál is több anyagféleség van forgalomban, használatban és utána kidobva! Az újra  hasznosítás ehhez képest még teljesen elenyésző! Az anyagok egy jelentős részét, ott ahol véget ért a használatuk eldobják! Néha a szemetes edénytől 3 méterre! A szél meg széthordja,  szétporlasztja, akár molekulánként, ki a nagyvilágba. Sok helyen nem is gyűjtik a szemetet sem még! Ahol igen, ott is a nagyobbik részét is csak eltemetik a földbe. Jelentős szemét mennyiséget a tengerbe szállítottak ki. 2017 ben már Ausztrália méretű műanyag ( palack ) tenger vándorol a tengeren, bálnák tömegeinek pusztulását okozva!!

Sovány vigasz, hogy akik tudatlanságból eldobják a környezetbe a szemetet, azok lesznek leghamarabb betegei és áldozatai ennek! Mert nem is értik a környezet egészségkárosító hatásait! Ha hallottak is róla, nem tudják miért pont őket érinti a legjobban. Sok környezetszennyezőnek a napi, heti, havi túlélés sokkal fontosabb.

Léteznek komoly ipari környezet szennyezők is akiknek a gyors profit és utána a köddé válás a stratégiájuk.

A hálózati ivóvizeket nálunk 250-nél is kevesebb ismert lehetséges szennyező anyagra kell törvény szerint bevizsgálni!!
Az ásványvizekre vonatkozó előírás ennél engedékenyebb.....

Egy OTH hírlevélből idézünk 2003-ból a globális kemizációs biztonságról:
(Sok évig fent volt a neten!)

Idézzük belőle az idevonatkozó legfontosabb, aggódásra alapos okot adó lényeget:
"A 2000-es évek eleje óta a kereskedelmi forgalomban lévő  vegyi anyagok száma elérte a 130 ezret. A regisztráltaké a 13 milliónál több. Ez évente 400-1000-el növekedik. A kielégítően ismert, vizsgált anyagok száma nem több 60 ezernél (!).
A WHO definíciója szerint,

minden egyes vegyi anyag potenciális kóroki tényező; ez azt jelenti, hogy a vegyi anyagok (számuk 13 milliónál is több) mint kóroki tényezők sokszorosan haladják meg az eddig ismert valamennyi emberi megbetegedés ismert kóroki tényezőinek számát!"

A
mi kérdésünk:  Ezekből pár száz, vagy ezer nem kerülhet (tett) bármikor a mi forrásainkba, ivóvízbázisainkba, azon keresztül gyermekeink szervezetébe?  
A teljes anyag 7 év után sajnos lekerült az ANTSZ  honlapjáról.

Az anyagok felkutatásáról, kimutatásáról
Dr.Gruiz Katalin, Szvetnik Natália, Dr.Dura Gyula. Budapesti Műszaki Egyetem:  
Idézzük az idevonatkozó leglényegesebbet:

"A vegyi szennyeződések, vagy ismeretlen eredetű szennyeződések kockázatának felmérése, bonyolultabb feladat.

Nehézséget jelent az, hogy nem tudunk minden komponenst kémiai analízissel meghatározni, majd egyenként felmérni a környezeti kockázatukat.(!)

Mérni csak a toxicitásukról és veszélyességükről ismert vegyi anyagokat szoktak(!). Ezek az anyagok a szennyezett talajok esetében a szennyező források kb. 20 %-át teszik ki.(!!)
Bizonytalanságot eredményez az is, hogy még a legjobb analitikai módszer sem képes az adott esetben igen toxikus anyagok esetében sem bizonyos mennyiség alatti anyag, illetve bizonyos alacsony koncentráció mérésére, ugyanakkor kémiai analízissel kimutatható számos vegyületnek ma még nem ismert az Ökotoxikológiai hatása... (!!)

 Itt olvastuk az eredeti teljes anyagot: 

A világ eddigi legnagyobb olajkatasztrófája a Mexikói öbölben: klikk ide


A film kizárólag a készítők tapasztalatait tükrözik és figyelem felkeltőnek szántuk.
Önnek ettől eltérő véleménye is lehet, azt t
iszteletben tartjuk.


Veszélyben a kék bolygó és lakói

Földünk felületének 75%-a víz, és csak 1%-a édesvíz. 
A Föld teljes vízmennyisége az alábbiak szerint oszlik meg:
97,2%-a sós tengervíz kb 1.321.890.000 km3
2,14 %-a a sarki és a gleccserek jegében lévő víz
0,001%-a felhők, köd, vízgőz formájában az atmoszférában van jelen

 

 

 

0,6%-a azaz 8,7 millió km3 édesvíz, amelyből, 3% felszíni víz, tavak, folyók, 97% talajvíz 800m mélységig a felszín alatt

A Föld tulajdonképpen nem is föld, hanem inkább víz, ezért nevezzük kék bolygónak

 
Víz szennyezés!


(A kép 2008 májusában készült Jamaika partjáról. Sajnos egyre kevesebb helyen ilyen tiszta az óceán)

Ebbe a vízbe (Mexikói öböl) rondított bele 2010 április végén három eltört csövön a tenger alatti olajfúrás forrása........
Három hónapig a kút teljes hozamának sebességével ömlött bele az olaj a Mexikó öbölbe...............
2010 július 28 án innen 80 kilométerre egy másik kút tenger alatti csapját tette szabaddá egy nekiütközött hajó.........

A világon kb. 3 milliárd embernek nincs elegendő, egészséges ivóvízforrása.


Önnek lehet!

A Fodor József Közegészségügyi Központ  Országos Közegészségügyi Intézete 1997-ben elkészítette az Ivóvíz és fürdővíz minősége c.  tanulmányát, melyben többek között a magyar ivóvizek minőségét boncolgatja.    
(Halkan kérdezem: Javult ez azóta? Vagy esetleg romlott?)

Az ivóvízminőséget rontó tényezőket sorrendbe rakja humán egészségügyi szempontból:

1. Arzén a legveszélyesebb, krónikus (kis dózisú) hatásként is súlyos egészségkárosító tényező. Nagy területen fordul elő.

2. Bór jelenlétét nagy területeken regisztrálták. A WHO 1993-ban szigorú határértékeket szabott meg. Nálunk átfogó felmérés még nem volt, de a határértékeket jelentősen meghaladó mérésekkel találkoztak  Heves megye északi részén, Csongrád, Békés-, Jász-Nagykun megye mélyfeltárású kútjaiban.

3. Bakteriális szennyezettség

A különleges adottságú-alföldi területeken a másodlagos bakteriológiai szennyezettség igen jelentős százalékban okoz kifogásoltságot. Sajnos a  megfelelő technológia nem áll rendelkezésre.

4. Nitrát

Egyes sérülékeny  vízadón lévő vízbázisoknál romlás várható. A vízművekkel nem ellátott területeken ez a kérdés nem megoldott. A csecsemők védelmére korábban alkalmazott prevenció  kevésbé jól szervezett. 

5. Nátrium (kalcium – hiány)

A probléma az Alföld jelentős részét érinti. A nátriumtöbblet elsősorban a sódiétára utaltakra káros( szív, keringési- és vese-ellégtelenségben szenvedők, akiknek aránya-nyugati adatok szerint-jelentős lehet) a kellő mennyiségű kalcium hiánya főleg a terhesek és idős nők számára káros (ez jelentős populációt érint), de a magnézium hiánya is kedvezőtlen.

6. Nitrit. A Nitrit a hálózati másodlagos szennyezés termékeként a bakteriológiailag szennyezett hálózatokban fordul elő. Erősen mérgező a nitrátnál 10-15-ször veszélyesebb. Főleg csecsemőket veszélyezteti, de felnőttekre is káros.

7. Klórozási melléktermékek. Mennyiségük  általában nem túl nagy, ezért sorolták ide fontossági sorrendben. Potenciális veszélyt jelentenek a nehezen illó, kevésbé ismert mutagén vegyületek, különösen a mélységi, nagy Huminsav tartalmú vizek helytelenül végrehajtott klórozásakor keletkező anyagok. A klór és hatásai szervezetünkre:
 A víz 100-200 évvel ezelőtt közvetlen emberi fogyasztásra alkalmas volt, de a környezeti beavatkozások miatt erősen szennyezetté vált. Sajnos a szervezet nem tud alkalmazkodni a szennyeződésekhez, ezért a vizet klórozni kell. A víz állaga jelentősen befolyásolja a szervezetünk működését, és sajnos a betegségek kialakulásában jelentős szerepet játszik. A víz nehézfém és klór tartalma miatt jelentős károsodás léphet fel az élő szervezetben. A kristálytiszta víz az élet ereje, a szennyezett a betegség és a halál okozója. Évente a világon legalább 2-3 millióan halnak meg a szennyezett víz következtében. A klór a háború alatt harcigáz volt, most benne van a vízben. Az igaz, hogy a vírusokat, baktériumokat elpusztítja, de sajnos a szervezetbe jutva tovább folytatja romboló hatását. A jótékony mikroorganizmusok elpusztulnak, melyeknek jelentős szerepük van az anyagcserében, és a vitaminok termelésében (pl. a K vitamin, melynek hiánya a vérzékenységhez vezet, vagy a B vitamin, melynek hiánya a depresszió kialakulását eredményezi). A jótékony baktériumok hiánya miatt kialakult betegségek egyik legveszélyesebb és legrafináltabb formája a candidiázis. Azaz a szervezet elpenészesedése. Ennek a következtében több mint száz betegség alakul ki; többek között a rák is. Ezen kívül a klór az érfalakon egy kocsonyás réteget képez, melynek köszönhető a szív- és érrendszeri betegségek jelentős része. A jótékony mikroorganizmusok elpusztulása következtében a szervezet védekező képessége megszűnik, és fogékonnyá válhat minden egyéb betegségre. A klór a szervezetben kloridvinilre és kloridbenzoátra bomlik szét, mely közismerten rákkeltő! Ezek az anyagok, továbbá nitritek, nitrátok megkötik a vérben lévő hemoglobint, melyek az oxigént szállítják. Ennek eredményeként létrejöhet a fulladásos halál. Ezért tilos csapvizet adni a csecsemőknek. A vízben megtalálható alumínium, pl. az alcheimer kór kialakulását is előidézheti.

8. Egyéb mikro szennyezők:

A bór, az ólom, a Peszticidek sorolhatók ide. Előfordulásukról nincs átfogó ismeretünk, így veszélyességük sem becsülhető.

9. Földrajzi különbségek értékelése:

A fenti sorrend nem érvényes az ország egész területére. Így az arzén a Tiszántúlon (északi és a legdélibb részek kivételével) a Duna-Tisza köze déli részén és kisebb mértékben a Dél- Dunántúlon fordul elő, de az ország 1/3-ára nincs megbízható adat.

Másodlagos bakteriális szennyezettség: a Tiszántúl nagy részére, továbbá a Tisza jobb partján fekvő alföldi településekre jellemző,  de másutt is előfordul.

A nitrát a talajvizet használó területeken, így elsősorban Borsod, Veszprém, és Pest megye egyes részein fordul elő a vízművek vizében, de csaknem  mindenhol számolni kell vele A nátrium elsősorban az Alföldre jellemző.

A Nitrit a másodlagos vízszennyeződés (meleg vizek) velejárója. Klórozási , melléktermékek a felszíni vízművel ellátott területeken várhatók. (Balaton, Szolnok és környéke, mátrai regionális rendszer, esetleg Salgótarján és környéke).

Peszticidek

A környezetben előforduló természetidegen vegyi anyagok a növényvédelemben előforduló szintetikus anyagok toxicitása a legkülönfélébb lehet. A WHO és az EU előírásai nagyon szigorúak!! 0,1mikrogram/l !   Hazánkban rendszeresen nem mérik??

A NEKAP ( Nemzeti Egészségügyi Kutatási Akcióprogram) keretében 1997-ben 28 vízbázisból vett mintákban 27%-ban volt kimutatható és az EU értékeket meghaladó az érték.  
A tanulmány a rendelkezésre álló dokumentumok figyelembevétele mellett egyszerűen meg sem említi a klórozást, mint egészségkárosító technológiát. Természetesnek veszi, hogy az ivó vizeinket ezzel az anyaggal  tesszük fogyaszthatóvá!  

A világ ivóvíz-helyzete:

Forrás:
Maude Barlow: THE PRIVATE DRAIN ON PUBLIC WATER -
GAIAI SAJTÓSZEMLÉBŐL SZEMEZGETVE

Az emberiség létezésének egyik legfontosabb biztosítéka a Föld ivóvíz-készlete. Környezetünk szennyeződése (és szennyezése!) miatt ez is veszélybe került. Lássuk, mi a helyzet e téren, hol szorít a cipő, mi vár ránk:

A rendelkezésünkre álló ivóvíz a bolygó vízkészletének mindössze 0,5-1%-a. Az egyetlen megújuló forrás az esővíz. A talajvíz és a felszín alatti készletek gyorsabban ürülnek ki, mint ahogyan pótlódnak. Amennyiben a vízfogyasztás kétszeresére nő, 2025-re a világ lakosságának 2/3 részének nem lesz elegendő ivóvize.
Szaúd-Arábiában 50 év múlva nem lesz víz. Gond lesz Bangkokban, Kaliforniában, a víztározók sok helyen a bányászat miatt elszennyeződnek. A Nagy Tavak apadnak, a Szent Lőrinc folyó 10-15 év múlva nem éri el a tengert. A mezőgazdaság egyre több vizet igényel.

1950-ben 5000 gát volt a világon, most több, mint 30 000 van.

A fejlődő világ szennyvizének 90%-a minden kezelés nélkül ömlik a folyókba, tavakba. Hatalmas szennyezéseket okoz a húsipar és a nagyüzemi mezőgazdaság. A Nagy Tavakban a fajok 98%-a idegen, betelepült, nem őshonos, katasztrofálisan csökken a biológiai diverzitás (sokféleség). A kínai folyók 80%-ában már nem él hal.

A Világbank szerint a következő század háborúi a víz miatt fognak folyni. Évente 5 millióval több gyerek fog meghalni a vízminőség romlása miatt.

A víztulajdonosok, -kalózok tízmilliárdokat fektetnek a víz-üzletbe. Törökország csővezetéket épít Észak-Afrikába. Nagyszerű üzletnek mutatkozik az alaszkai és kanadai víz délre szállítása. A National Post-ban Conrad Black így ír: "A jövő kék aranya a csapból fog folyni".

Brit Columbia 1993-ban megtiltotta a vízkivitelt. 2006-ra tervezik a WWET (World Water Export Treaty, Világ Vízkiviteli Szerződés) tető alá hozatalát, Brit Columbia gleccservizét Kínába szállítják és palackozzák az üzletek számára. Alaszka már engedélyezte, hogy idén nyáron délre szállítsanak ivóvizet újfajta zsákos eljárással.

Erkölcsi kötelesség, hogy a vízben gazdag országok megosszák azt a szegényekkel, és ne kereskedjenek azzal. (A vízben szegény országokban viszont az, hogy megóvják vízkészleteiket! - a szerk. megjegyzése)

A víz használatának tíz pontja:

1. A víz a Földé és minden fajé.
2. A természet oda tette a vizet, ahová kell. Ha lehetséges, azt ott kell hagyni. A természet korlátai között kell élnünk.
3. A vizet meg kell őrizni a jövő nemzedékek számára.
4. A szennyezett vizet meg kell tisztítani.
5. Meg kell tanulni biológiai tájegységen belül élni, a természetes vízgyűjtő korlátait figyelembe véve.
6. A kormányoknak minden szinten őrködnie kell a közös tulajdonunk, a víz felett. Senkinek nincs joga áruba bocsátani vagy módosítani azt.
7. A megfelelő vízszükséglet biztosítása alapvető emberi jog.
8. A víz legjobb őrzői, letéteményesei a helyi közösségek és polgárok.
9. A közösség minden tagja egyenlő félként vehet részt minden vizet érintő döntésben, határozatban.
10. A gazdasági globalizáció összeegyeztethetetlen a víz megőrzésével.

A 21. században világméretű vízetikára van szükség. Vízőrséget kell szervezni. A bolygó vízkészletei - köztulajdont képeznek. A sótalanítási eljárások léteznek, de sokkal költségesebbek, mint a friss vizet palackozni, alkalmazásuk erőforrásokat igényelnek, melyek tovább szennyezhetik a környezetet.

A fentiekkel több ponton vitába lehet szállni, elutasítani, de egy biztos: ha időben nem lépünk, kevés lesz a fogyasztásra alkalmas ivóvíz, mely gazdasági, társadalmi feszültségekhez vezethet világméretekben. És mivel egy lételemről van szó, ölni fog érte, kinek nem jut! Ez a természet szava.

Néhány szót magyarországi vonatkozásairól (a részletesebb elemzés megér egy külön misét):
Vízügyileg világviszonylatban nem állunk rosszul, nem fenyeget bennünket Szaúd-Arábiához hasonló vízhiány.
Azonban hazánk vízkészleteinek 90 %-a az országhatárokon túlról származik a Kárpát-medence vízgyűjtő-szerepének és csekély kiterjedésének következtében. Tehát ha az utolsó csepp szennyvizünket is tisztítva juttatjuk vissza környezetünkbe (jelenleg ettől még messze vagyunk), még akkor is "ki leszünk szolgáltatva" a környező országok vízgazdálkodásának. Ennek tükrében nem is tűnik olyan utópisztikusnak a fenti tíz pont, nem zárhatjuk magunkra a határokat azzal, hogy nálunk minden rendben, lesz mivel hígítani bodzaszörpünket. Ezért a tiszta ivóvíz biztosításában, vizeink védelmében fontos szerep hárul a politikára (a politika, mint a környezetvédelem legfontosabb fegyvere :-), de természetesen nem szabad elfelejtkezni a vízvédelem, használat és tisztítás eszközeiről sem.

Remélem, nem horrorfilmként peregtek le előtted a fenti tények, gondolatok, hanem elgondolkodtattak, és a legközelebbi fogmosás során eszedbe jut, hogy aranyat folyatsz le a csapban, mikor nem zárod el a vizet!

deboraline

"A jóhiszemű emberek számára komoly nehézséget okoz, ha szembe kell nézniük a szándékos rosszindulattal vagy felelőtlenséggel. Ezért aztán nagyon sokszor áldozatul esnek. Amivel nem merünk szembe nézni, az hatalommal, erővel fog bírni felettünk. Senki nem oltja el azt a tüzet, amire rá sem bír nézni"

Dr.Lenkei Gábor: Cenzúrázott egészség című könyvéből (Free Choice Books kiadó)


 

"Víz!
Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek,
anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben:
maga az élet vagy." 

                (Saint-Exupéry)

Tudta, hogy egy három tagú család minimum 1100 műagyag palackot dob a környezetbe évente?

 

 

A fiatalosság megőrzésében nagy segítség lehet az Ozmózissal tisztított lúgosított és ionizált ivóvíz!

Szerezze be már most tőlünk Ozmózis víztisztítóját!
Így több pénzt és egészséget is megtakaríthat!

Klór szűrés a zuhanyvízből       

     Vízttisztító javítás    Karbantartás, szerelés 

Háztartási vízkezelés  Üzemanyag megtakarító  Gázmegtakarítás    Összehasonlítások   

Vásárlói tapasztalatok  Miért kellene mindenkinek?      Tévhitek a vízről és az ásványvizekről Vízhelyzet 

Szennyvízkezelés          Rólunk

Kapcsolat  Házhozszállítás      Nyitó lap

 

Rákkeltő Hartmann zónák

Jogi nyilatkozatunk:

Mi nem a gyógyszerek eladására szakosodtunk. Ezért azt a területet véletlenül érintő szakmaiságunk és véleményünk is, - főleg onnan nézve -, talán kétségbe vonható.

Oldalainkon az írások, az említett utalások, termékek és eljárások ismertetése nem valamely betegség megelőzését, diagnosztizálását, kezelését, gyógyítását tartalmazzák! Ez az orvosok feladata. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és bemutatása szándékunk szerint nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van.

Termék ismertetőinkben, írásainkban, aki az orvosi vizsgálat, kezelés vagy műtéti beavatkozás szükségtelenségét vagy mellőzhetőségét értelmezi, arra utalást vél kiolvasni, vagy írásaink nála annak képzetét vagy szerinte a látszatát keltik, vagy bármely egészséggel összefüggő oldalunkkal, termékünkkel, tájékoztatónkkal kapcsolatban egészségügyi felvetése,
kétsége, kérdése támad, kérjük azonnal konzultáljon arról a témáról kezelőorvosával, szakorvosával, gyógyszerészével.

Azonban korunkból adódó bőséges egészséggel kapcsolatos egyéni megfigyeléseinket az Internet szabadságával élve, mégis szívesen tesszük közzé gondolat ébresztésre, a fenti feltételek figyelembe ajánlása mellett.

A weboldalainkon olvasható egészséggel összefüggő információk a saját és a törzsvásárlóink, barátaink egyéni megfigyelései, valamint a neten is felkutatható, olyan embereké, akik szintén sok időt szántak az emberek vízzel kapcsolatos egészséget érintő információk megismerésére. Ezek nem helyettesítik az orvosok és gyógyszerészek szakszerű véleményét.

Azért alkalmazzuk szándékosan, sűrűn, a bizonytalannak tűnő megfogalmazásainkat is, például a lehet, talán, lehetséges, úgy tűnik, tűnhet, úgy látszik, esetleg/es, -hat, elképzelhető, előfordulható, mi azt gondoljuk, stb., hogy kedves olvasóink hatóságilag is használt hiteles forrásokban is feltétlenül jól nézzenek utána az érdeklődésüket felkeltő témáknak, ténynek tűnő gondolatoknak is.

Az írásainkban és oldalainkon alapvetően leginkább kérdezni szándékozunk az érdeklődés felébresztése miatt, és esetleges kijelentéseink is csak a sok éves egyéni tapasztalatainkat mutatják abban a témában!

Az oldalaink egészséggel összefüggő információit a kedves érdeklődőink csak szakorvos és gyógyszerész véleményét is figyelembe véve, saját felelősséget vállalva vegyék át.

 

1992 - 2022 GYURIÁN Bt. Minden jog fenntartva!   

Nézze meg partnereink oldalait is, hátha talál érdekeset:

Pvcpadló szaküzlet   

A STARTLAP gyáli lapja  

Könyvelés       

Földmunka, Pincekitermelés, Tereprendezés

Lakodalmasház  

Ajtó-Ablak faház fenyőből

  Kőműves Mester

 Roverbontó